A zamárdi félmaratont követően már csak egy-két nehezebb edzés és a finomhangolás maradt, ami a számok alapján – és érzetre is – annyira jól ment, ami még engem is meglepett. Pedig amikor nyáron elkezdtem a specifikus felkészülést, rendszeresen elcsodálkoztam azon, hogy hogy a francba tudtam én tavaly 3:45-ös tempóban lefutni egy teljes maratont,...

Pannonhalma után másnap még várt rám egy 36 kilométeres edzés, pár hosszabb tempóbetéttel maratoni versenyiramon, ami egyébként meglepően jól ment, így végül a következő héten sem vettem nagyon vissza a terhelésből. Épp csak annyira, hogy ne nyírjon ki a Zamárdiban rám váró félmaratoni táv. Ez már azért létszámban egy lényegesen nagyobb volumenű...

Az idei év első fele nem igazán a versenyzésről szólt. Nem nagyon találtam olyan "kihívást", vagy olyan helyszínt, ami megmozgatta volna a fantáziám. Az egyéni csúcsokat és eredményeket sem szívesen hajszoltam volna egy esetleges sérülést megkockáztatva, így elengedtem a tavaszt és csak saját kedvre edzettem. Az viszont mindenképp szempont volt,...

Pár évvel ezelőtt kis hazánkból rajtolt a Giro, és több ismerősöm is rám írt, hogy én is indulok-e rajta, merthogy most akkor ő megnézné ezt a bringaversenyt. Mert ugye én is valami bringás vagyok és akkor biztosan ott leszek a mezőnyben. Akkor még aktívan triatlonoztam, így joggal gondolhatták, hogy van némi közöm a kerékpársportokhoz. Biztos...

Lefutni egy maratont mindenkinek mást jelent. Vannak, akik megélhetésből csinálják, vannak, akik ezen a távon tudnak kiteljesedni igazán és vannak, akik csak túl akarnak lenni rajta és ki akarják pipálni a bakancslistáról. Van, aki menekül valami elől és van, aki megszállottan kerget, üldöz valamit. Van, akinek a teljesítés ténye és a finisher...

Sosem egyszerű egy olyan versenyről beszámolót írni, ahol gyakorlatilag semmi sem történt, nem voltak izgalmak, nem voltak bonyodalmak, sem mélypontok, vagy óriási katarzis a végén. Hát, pedig valami ilyesmi volt a Wizz Air Budapest félmaraton. Jó levegőn voltunk, jó társaságban, mozogtunk egy kicsit és élveztük a napsütést. Röviden összefoglalva...

III. Trigo Badacsony félmaraton abszolút első hely, méghozzá pályacsúccsal! Lehetnék akár elégedett is, mégis, mikor leírom, nem érzem azt a fajta büszkeséget és örömöt, mint ami elvárható lenne egy ilyen eredmény után. Mert hát azért valljuk be, egy 80 perc körüli félmaraton nem számít űridőnek még akkor sem, ha szintes és szeles pályán kell azt...

Azt követően, hogy eldöntöttük, itt nekünk most véget ért az UB, beültünk a kisbuszba és meg sem álltunk a füredi versenyközpontig, ahol gyorsan megkerestük az orvosi stábot – ami ott és akkor mindösszesen egyetlen mentőápolóból állt, mert az az egy orvos, aki elérhető lett volna épp terepen volt, esetet látott el. Óriási feketepont a szervezőknek...

"Ebben még nagyon sok maradt!"

A tavalyi szezonzárót követően nagyon azt éreztem, hogy a maratoni a nekem való versenytáv, abszolút az én világom, így már ősszel ki is néztem magamnak a pozsonyi maratont, mint tavaszi főversenyt. Furcsa volt mondjuk a téli alapozásba úgy belevágni, hogy kora tavasszal már csúcsformában, vagy legalábbis ahhoz nagyon közel kellene lenni, ugyanis...