DM Balaton félmaraton

Pannonhalma után másnap még várt rám egy 36 kilométeres edzés, pár hosszabb tempóbetéttel maratoni versenyiramon, ami egyébként meglepően jól ment, így végül a következő héten sem vettem nagyon vissza a terhelésből. Épp csak annyira, hogy ne nyírjon ki a Zamárdiban rám váró félmaratoni táv. Ez már azért létszámban egy lényegesen nagyobb volumenű verseny volt a minden távot egybevetve durván 1600 indulójával, ennek ellenére nem tántorítottam a gondolattól, hogy jó lenne Pannonhalma után duplázni, már ami az elsőségek számát illeti. Persze azt sem hagyhattam figyelmen kívül, hogy alapvetően ez is egy terhelésből megfutott, a későbbi főversenynek alárendelt edzés csupán! Ennek apropóján össze is beszéltünk Ördög Krisztiánnal és Thuróczy Bercivel, hogy a SPAR maratonra tervezett céltempót futjuk meg, egymást végig segítve, húzva, vonva, cipelve, ha kell. Hasonló felállásban, mint a későbbi budapesti versenyen. Összességében elégedett voltam ezzel az előzetes koncepcióval, de azért kíváncsi is voltam, hogy mit tudnak a lábak, mire volt elég az eddigi edzésmunka, így azért b) tervnek meghagytam azt az opciót is, hogy elfutok az elejével, aztán legfeljebb visszalassítok és megvárom a srácokat. Végül mindkét verzió megvalósult, mert tulajdonképpen mi voltunk a mezőny eleje – csak egy-két rövidebb távon induló fiatal lépett fentebb pár méterrel. Így tulajdonképpen csak annyi volt a dolgunk, hogy a négy körös, körönként valamivel több, mint 5 kilométert magába foglaló távot nagyjából egyenletes tempóban hozzuk le. Ebben mondjuk nem volt segítségünkre a többi táv indulója, nem volt egyszerű 21 kilométeren keresztül a lassabb futók között, mellett, alatt, fölött szlalomozni, de azért valahogy megoldottuk. A futóversenyek etikettjéről viszont lehet lesz egy hosszabb bejegyzés itt a blogon, hátha valaki el is olvassa. A pálya mellől a kis feleségem és a sógorom – aki szintén elkísért a versenyre –, hibátlan ütemben adogatták fel a frissítést, így erre sem kellett figyelnem. Csak betoltam, ami jött és kész. 

Menet közben Berci egy kicsit lemaradt tőlünk, így az utolsó körre ketten maradtunk Krisztiánnal, de így sem unatkoztunk azért. Volt miről beszélgetni, téma akadt bőven, régen futottunk már együtt. Az utolsó kilin aztán még kíváncsiságból bepróbálkoztam egy ritmusváltással, csak hogy legyen némi verseny hangulata a dolognak – meg hát elvileg az aerob kapacitásnak sem tesznek rosszat ezek a magasabb iramú futások –, de a célvonalon végül így is együtt léptünk át, így holtversenyben nyertük meg a versenyt. És hogy Berci se maradjon ki a közös élményekből, gyorsan visszaszaladtunk érte is, hogy legyen egy menő hármas befutófotónk is. Igazi sportbaráti élményfutás, kiváló és hasznos edzés kerekedett ki így ebből. Az előző két hétvégén mutatott számok alapján pedig – lekopogom –, de lényegesen erősebb a forma, mint a tavalyi Ljubjana maraton előtt, így rendkívül bizakodó vagyok az októberi főversenyt illetően!